Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Keszthely

0 Tovább

Élmény!

Buszra szálltunk 6 órakor, reggel még álmosak voltunk, de hamar jó hangulat volt, szólt a zene is a buszon, amiket szeretünk. leszálltunk párszor, mosdóba meg stb. fél 12 fele bementünk ebédelni: csontleves volt, rántott hús petrezselymes krumplival meg rizsával. Desszertet is kaptunk, annak nem tudom a nevét, valami pudingos-fagyis valami volt, de nagyon finom volt minden fogás.

Utána utaztunk még pár óra hosszát, leszálltunk megnézni a Kossuth forrást és ittunk is belőle, volt akinek ízlett a víz volt akinek nem. Ilyen ásványvíz-szódavíz volt, meg ilyen vas íze volt. Nézelődtünk még egy kicsit, utána jött a busz, felszálltunk elmentünk a szállóra, elfoglaltuk a helyünket, ki hol alszik. Adtak ágyneműket, aki kért törülközőt is kapott. A szobák jól voltak, tiszták, jól el tudtunk helyezkedni. Utána mentünk vacsorázni, hurkát kaptunk ketchuppal, mustárral,kaptunk sárgadinnyét is. Ettünk, utána a partra bementünk fürödni együtt, ott voltunk páróra hosszát visszajöttünk, pihentünk, meg megfürödtünk, átöltöztünk stb. éhesek voltunk még, meg megéheztünk a víztől. Kaptunk kenyeret, sajttal, lekváros kalácsot és almát is. Ja, és jégkrémet is kaptunkJ

Volt tűzijáték is, kimentünk a partra, hogy megnézzük. Nagyon szép volt , örültünk is neki nagyin. Visszajöttünk, valaki mindég éhes volt, az még kapott enni J, míg kint voltunk egy kicsit beszélgettünk. 10órakor mindenki elfoglalta a szobáját és elaludtunk. Akik foglalkoztattak minket, azok is nagyon rendesek voltak. Lényegébe ennyi történt.

Harkály Tímea

0 Tovább

balatoni rímek

Balatoni Nyár

Jókat szorakosztunk

Balatoni egy széphely

Zenejó na és a Buli

Amig együtt vannak

Nincs akadály a Föld forgásának

Kilenc kutyus ugatásának

Vége van a szerelemnek 

Hát Ja

Balatoni Nyár˘

Jó verseny

Jó az idö

Süt a nap

Amikor futunk....

ügyelünk,hogy legyen 

a poharunk kakaóval tele 

Mikor megyünk a partra le!

0 Tovább

Első szobaszemle

Ma reggel volt az első szobaszemle  mi majdnem elkéstünk, mert elmentünk beszélgetni! A szobaszemle zsűrije:Rozi néni, Marci bácsi, Váradi Szilveszter, Harkály Bence.

Éva

0 Tovább

A Balaton!

Azért jó Balatonon lenni mert sokat szórakozunk meg játszunk !

Tegnap mikor ide értünk Pálkövére kipakoltuk a ruhánkat és mentünk vacsorázni aztán meg lementünk a Balatonra, ott nagyon jo volt sokat fürdöttünk. Utána bejöttünk a szobánkba aztán letusoltunk, átöltöztünk és visszamentünk a Balaton partra. Nagyon szép tüzijátékokat lőttek a magasba nagyon szép volt!

Este mikor lefeküdtünk, még ettünk és a szoba társaikkal beszélgettünk.

Este nagyon sok volt a szúnyog szétcsipott mindenkit !  

Harkály Enikő 

0 Tovább

Az első elalvás

Sziasztok skacok !

Az első alvás nagyon rossz volt mert a szomszédban zörögtek,   kopogtak, kiabáltak. Amúgy az első nap  nagyon jól elment,   a buszozás nagyon hosszú volt,   megálltunk ebédelni a Geminiben . Amikor megérkeztünk vacsoráztunk és lementünk utána a  vízhez, belementünk jó volt a víz!

0 Tovább

ELSŐ NAPOM A BALATONON

Már reggel 5. orakor felkeltem, elindultunk a Balatonhoz.Az út  nagyon hosszú ,meleg,fárasztó.Mikor megérkeztünk Balatonfüredre az nagyon jó volt. Utána meg egy kicsit megnéztük a várost . Mikor  vége volt a sétának utána elindultunk Pálkövére. Megérkeztünk, kiosztották a szobakulcsokat, elment mindenki a szobájába és kipakolt. Kipakolás után megvacsoráztunk és lementünk a Balatonba fürödni. Mikor vége volt a Fürdésnek utána meg viszajöttünk a táborba, átöltöztünk és lementünk a itteni tüzijátékot megnézni. Nagyon szép volt!

Kisgenszter666

0 Tovább

Richárd és Csaba Farkalsyuk

Nagyon jó itt lenni sokk csinos lány van tele vagyunk szép lányokkal :D és csak dicsérni tudom őket  mert nagyon rendesek lehet velük lazulni :Đ ma lementünk Zánkára és el mentünk hajókázni és minden csaj bikiniben volt és nagyon csinosak voltak :D :$  addig bírtunk magunkkal mi fiúk  és ahogy hajókáztunk és a csajok napoztak meg a lábukat a a vizében lógott :D :$  és hogy a víz meg csillant rajtuk :D  :$ nagyon csinosak voltak  :) ;)  így mond van minden nap úgy megy el hogy a szép csajokkal lógunk és lazulunk velük :D ;) röviden  hej király :D :$ ;)

0 Tovább

Egy lány véleménye

Szerintem a zánkai út nagyon jó volt, mert voltak helyes fiúk és táncolni is lehetett. A vízimentő nagyon jó pasi volt, legsszivesebben beestünk volna a vízbe.

0 Tovább

A zánkai utunk

Ma átmentünk zánkára. 2 csoportra osztódtunk, az egyik reggel, a másik déltán ment el. Fürödtünk, hajón utaztunk és jégkrémet is kaptunk.A hajóúton jó éreztük magunkat, mindenki beletette a lábát és hűsöltek. A vízparton vizi-aerobic volt, amit elég sokan csináltak, beleértve minket is. A csúszdát nem nagyon mertek bevállalni, de páran mégis lecsúsztak. 

Üdv: Letti

0 Tovább

Balatanodai nyár

blogavatar

Ózd kistérségi diákok vagyunk. A Dr. Ámbédkar Iskola tanodaprogramjának résztvevőiként idén nyáron hét turnusban táborozunk Pálkövén. A blogon az élményeinket osztjuk meg.

Legfrissebb bejegyzések

2012.08.29.
2012.08.29.
2012.08.20.
2012.08.20.

Utolsó kommentek