Arlói tanodások nevében szeretnénk megköszönni a lehetőséget, a Kurt Lewin Alapitványnak és a tanodának, hogy Borsodból eljutottunk a Balatonhoz. Hosszú utazás után szombat estére végre ide értünk Pálkövére. Szétnéztünk és megkaptuk a szobák kulcsait, aztán berendezkedtünk. Mi egy szobában vagyunk a következőkkel: Váradi Rafael, Gulyás Krisztián, Horváth Ernő, Tima Zsolt, Váradi Ronaldo Crisztiano József dos Santos Aviero Vilmos. Mentorunk Ernő bácsi, olyan fegyelmet tart, mintha a  katonaságban lennék, szombat este meghallgathattuk gitár tudását is, amely elég szép volt. Nehezen aludtunk mert szokatlan volt a hely, meg azért is, mert jól éreztük magunkat. Vasárnap reggel zenére ébredtünk, Ernőbá azt mondta hogy még aludjunk. Készültünk a szoba szemlére, ezért kisepertünk és fel is mostunk, ja és össze hajtogattuk a ruhákat és a papucsokat is sorba kellett rakni, Ernő bácsi kedvéért. Aztán volt egy kis reggeli torna, ami nem sikerült olyan jól mert hideg volt.Találkoztunk németekkel, akik nem voltak barátságosak, de volt köztük egy lány, Becci  és egy Lucas nevű fiú, akik  kedvesek voltak nekünk. Még jó hogy tanulunk angolt, igy tudtunk egy kicsit beszélgetni velük,mert ők is tudtak angolul.

Tima Zsolt & Váradi József